Undesser Patrik

Szerző: karitativ.hu
Megosztás

2001 nyarán csatlakozott Krisna-tudatú hívők mozgalmához, és azt követően 2003-ig, önkéntes szerzetesként élt Krisna-völgyben. Később Budapesten is szolgálatokat végzett a misszióban. 2011-ben kapott lelki avatást Srila Indradyumna Swamitól, a közösség egy kiemelkedő lelki tanítómesterétől, aki gyakran látogatja hazánkat. Ezt követően a Govinda Csillaghegy szakácsaként tevékenykedett, majd 2018-ban az Ételt az Életért Alapítvány szakácsa lett. Az alapítvány központjában végzett évek után 2020 májusában kérték fel a Somogyi Ételt az Életért Iroda vezetésére. “A hivatásomat úgy élem meg, mint Sríla Prabhupáda leghőbb vágyát a könyvosztás mellet. Lelki tanítónk mindig az ételosztás fontosságát hangsúlyozta, a lelki, szellemi témájú könyvek terjesztése mellett. Rendkívül boldoggá tesz, hogy heti öt napban a rászoruló embereknek tudunk segíteni, és így egy kis Krisna-tudatos fényt tudunk vinni az életükbe!”

Kapcsolódó bejegyzések